az egyesületrőlsportlétesítménycsapatutánpótlásgalériaarchívumkezdőlap

 

 

Szent Iván-éji futballünnep Andráshidán kicsiknek és nagyoknak

 

Az Andráshidán hagyományosan minden évben megtartott Szent Iván-éji rendezvényből idén az ATE színvonalas futballprogram szervezésével vette ki a részét.

A résztvevők egybehangzó véleménye szerint nagyszerűen sikerült a 2017-es andráshidai Szent Iván-éji rendezvény, melynek szervezésében idén első alkalommal az Andráshida Torna Egylet is részt vett. A Keresztury Dezső VMK Andráshidai Művelődési házzal közösen szervezett esemény ezúttal különböző fociprogramokkal egészült ki, emelve ezzel az amúgy is színvonalas, Andráshida kulturális civil szervezetei által fémjelzett eseményt.

A sportprogram délután négy órakor indult egy felnőtt kispályás futball tornával, melynek keretein belül 8 andráshidai csapat (3+1-es felállással) versengett a végső győzelemért: az ATE 35+, az Ahida II, az Erzsébethegy, a Gébárt, a Helsa, a Hidastrasse, a Novák Mihály 2. és az Öveges. A lebonyolítás egyenes kieséses rendszerben zajlott, 2x10 perces összecsapásokkal. A negyeddöntők után az első elődöntőben az Erzsébethegy csapata magabiztosan nyert a Hidastasse együttese ellen. A második elődöntőben már szorosabb eredmény született. Az ATE öregjei fordulatos és izgalmas mérkőzésen csikarták ki a győzelmet a Domján István Igazgató Úrral, és Varró Dezső testnevelő-tanárral felálló Öveges ellen.

A döntő előtt következtek a rendezvény legszívmelengetőbb pillanatai. Az Andráshida Torna Egylet U7-es ovis focistái és U9-es kisiskolásai szülők, barátok, rokonok és ismerősök előtt mutathatták meg tudásukat egymás elleni játékban. A Bozsik-programban szereplő lurkók önfeledt játéka magával ragadta a közönséget, a gyerekek pedig hatalmas taps közepette hagyták el pályát. A Bozsik-fociprogram után rendezték a focitorna házidöntőjét, ahol az ATE 35 év feletti játékosai csaptak össze az erzsébethegyi különítménnyel, melyet végül a rutinosabb csapat nyert meg, elhódítva ezzel az első Szent Iván-éji kupát.


Ovifocisták: Andráshida TE U7, Dezső bácsival
                                                                                                                                                                                                                    Fotó: ate.hu

Az est fénypontja pedig ezután következett: A ZTE és a Szombathelyi Haladás sok száz NB I-es mérkőzést játszott veteránjainak mérkőzése zárta a sportprogramot. Volt a mérkőzésnek olyan pillanata, amikor egy időben 1.752 "NB I-es mérkőzés volt a pályán". Csóka Zsolt 291, Kaj András 128, Szabó II Zsolt 219, Vlaszák Géza 396, Csordás Csaba 237, Sipos Norbert 133, Szekér István 160, Tóth Mikós pedig 188 alkalommal szerepelt az első osztályban. A szép jelenetekkel és gólokkal tűzdelt rangadó végül 3:3-as döntetlennel zárult.


A rendezvény főmérkőzése, a ZTE-Haladás öregfiúk rangadó volt, mely 3:3-as döntetlennel fejeződött be
                                                                                                                                                                                                                    Fotó: ate.hu

Összességében szeretnénk megköszönni Léder Anita művelődésszervezőnek, Novák Piroska Óvodavezetőnek, Domján István Iskolaigazgatónak és Sümegi László önkormányzati képviselőnek, hogy közös összefogással egy igazán emlékezetes estét tudhatunk magunk mögött. Jövőre folytatjuk!

Májer Tamás
Elnök    

vissza

 

 

© Andráshida TE - Minden jog fenntartva