az egyesületrőlsportlétesítménycsapatutánpótlásgalériaarchívumkezdőlap

 

 

Egy pont előnnyel kezdi a rájátszást az ATE
- kemény csata várható a dobogós helyekért

Hétvégén az elmaradt meccsek lejátszásával véget ért az alapszakasz a megyei II. osztályban. Az Andráshida TE egy pontos előnnyel zárt az élen, a csapatok a megszerzett pontjaikat viszik tovább a rájátszásba. Hétfőn elkészítették a hátralévő öt forduló sorsolását is. A sorsolásról és az alapszakaszról is kérdeztük Szabó Zsolt vezetőedzőt.

 


Rövid pihenő után a hétvégén már a rájátszással folytatódik a bajnokság
                                                                                                                                                                                                                   Fotó: ate.hu

- Véget ért az alapszakasz, a csapat az első helyen végzett. Hogyan értékeled az első húsz fordulóban történteket?
- Az őszi sorsolásunknak köszönhetően nem várt ránk könnyű szezonkezdet, hiszen ez első öt mérkőzésünket idegenben kellett lejátszanunk - kezdte Szabó Zsolt, vezetőedző. - Célunk az volt, hogy az ötödik forduló után is az élmezőnyben tudjuk maradni, így versenyben maradva a dobogós helyekért. Célunkat azt gondolom túl is teljesítettük, hiszen mind az öt mérkőzést sikerült megnyernünk. A folytatásban a bödei döntetlen még belefért, az első pofont azonban Nagykapornakon megkaptuk. Ez fel is rázta a csapatot, hiszen a hátralévő mérkőzéseinket megnyertük, így az élen teleltünk, mondhatom hogy megnyugtató előnnyel. A tavasz jól indult, rangadókat nyertünk magabiztos, gólgazdag játékkal, előnyünk volt már hét pont is. Aztán az utolsó három fordulóban nem találtunk a győzelem útjára, három vereséget szenvedtünk és egy pontra olvadt az előnyünk. De hangsúlyozom, hogy még mindig mi vezetjük a bajnokságot.

- Az U19-es csapat szereplését hogyan értékeled?
- Az ifi csapatunk egy felemás őszön van túl. Voltak remek és magabiztos győzelmeink, de elkerülhető vereségek is becsúsztak sajnos. Emellett az őszt létszámproblémák is nehezítették. Voltak mérkőzések, hogy nehezen jött össze a kezdőcsapatra való játékos. A tavasz ebben a tekintetben is változást hozott. Azért mondom hogy is, mert az eredményességünk is nagymértékben javult. Az U19-es csapatunk veretlenül zárta a tavaszt, és bejelentkezett a bronzéremért folytatott harcba. Ebben elvitathatatlan érdemei vannak Reizmüller Lászlónak, aki a télen újra bekapcsolódott a munkába az U19-es csapat mellett.

- Hogyan látod a csapatod esélyeit a rájátszásban? Elégedett vagy-e a sorolással?
- Úgy vélem, hogy a sorsolásunkra nem lehet panaszunk. A versenykiírásnak megfelelően mivel az első háromban voltunk háromszor játszhatunk hazai pályán. Ez mindenképpen előnyös. Továbbá annak is örülök, hogy a 2. és a 3. helyezett is hozzánk látogat. Most már ismerve a mezőnyt azt kell mondjam, hogy kiegyenlítődtek az erőviszonyok, ezáltal komoly körbeverésekre számítok. A végeredmény szinte megjósolhatatlan, de azt gondolom, hogy az élmezőnyben lévő csapatok közül az pályázhat komoly eséllyel a végső győzelemre, aki ötből négyet nyerni tud.

- Ha a csapat kivívja a jogot a megyei I. osztályú indulásra, vállalja-e az ATE a magasabb osztályt?
- Ez egy olyan kérdés amit én itt és most nem tudok megválaszolni. Arra tudok válaszolni, hogy szeretném-e, hogy fellépjünk. Erre a válaszom természetesen igen. De azt tudni kell, hogy a megyei I. osztályú indulásnak sokkal komolyabb feltételei vannak, mint ahol most vagyunk. Csak egy példát hogy mondjak: hiába van hat utánpótlás korosztályunk (U7, U9, U11, U13, U14, U19), az U16-os csapatunk még hiányzik, az pedig feltétele az indulásnak. A vezetőkkel azon fogunk dolgozni, hogy adott esetben tudjuk teljesíteni a feltételeket, de a legfőbb feltétel még hiányzik. Aki fel akar jutni, meg kell nyernie a bajnokságot.

Az ATE bajnoki mérkőzéseinek időpontjai a megyei II.osztály Északi-csoport Felsőház-rájátszásban:

2018.05.13. vasárnap, 19:00 Ificentrum-műfű
ATE - Zalaszentiván

2018.05.19. szombat, 18:00 Dózsa-pálya
Police-Ola - ATE

2018.05.26. szombat, 18:00 Ificentrum-műfű
ATE - Nagykapornak

2018.06.03. vasárnap, 18:00 Cserszegtomaj
Cserszegtomaj - ATE

2018.05.10. vasárnap, 18:00 Ificentrum-műfű
ATE - Böde

-ate.hu-

 

vissza

 

 

© Andráshida TE - Minden jog fenntartva