az egyesületrőlsportlétesítménycsapatutánpótlásgalériaarchívumkezdőlap

 

 

Eldőlt! 2018/2019: a megyei II. osztályban indul a Helsa Andráshida TE

 

A klubvezetés hosszas mérlegelés után meghozta a döntést a jövő évi bajnoki nevezéssel kapcsolatban és a megyei másodosztályban indítja felnőtt csapatát.


Szabó Zsolt együttese jövőre a megyei II. osztályban védheti meg bajnoki címét
                                                                                                                                                                                                           Fotó: ate.hu archív

KÖZLEMÉNY

A Helsa Andráshida TE vezetése a megyei II. osztályú bajnokság magabiztos megnyerését követően áttekintette a 2018/2019-es bajnokságra történő nevezés ügyét, majd hosszas mérlegelést követően úgy döntött, hogy a megyei II. osztályban indítja felnőtt csapatát. Számba vettük a magasabb osztályba lépés mellett és az ellen szóló érveket egyaránt, valamint három fontos területet megvizsgálva meghatároztuk az esetleges osztályváltással kapcsolatos lehetőségeket és veszélyeket. Ez a három terület: a felnőtt csapat szakmai alkalmassága, az utánpótlásbázis megfelelő szintje és a financiális háttér biztosítása volt.

Megállapítottuk, hogy bármennyire is szeretnénk, ebben az évben még nem vagyunk képesek a megyei I. osztályba lépni, hiszen erre egyedül a felnőtt csapat lenne alkalmas, a másik két területen még nem érjük el a megyei I. osztály által elvárt nívót. Ennek következtében a következő évre vonatkozóan azt a célt tűztük ki, hogy ezen területeken is elérjük a megyei I. osztály szintjét. Ennek sikeres teljesítése jelentheti az alapot egy jövőbeli hasonló döntési helyzetben egy a mostanitól eltérő döntés meghozatalához.

Emellett fontos megjegyeznünk, hogy a napokban egy régóta húzódó ügy is megoldódni látszik. Elvi megállapodás született az Andráshidai Sportcentrum létesítményhasználatával kapcsolatban a tulajdonos önkormányzat, az üzemeltető Andráshida SC és egyesületünk képviselői között. Mindez az jelenti, hogy a Helsa Andráshida TE a 2018/2019-es szezonban a hazai mérkőzéseit már valóban otthon játszhatja.

Zalaegerszeg, 2018.07.06.

Andráshida Torna Egylet vezetése

-ate.hu-

 

vissza

 

 

© Andráshida TE - Minden jog fenntartva